Karancsi Sándor

Karancsi Sándor

This user hasn't shared any profile information

Posts by Karancsi Sándor

Karancsi Sándor címvédése a Tisza-tó Maratonon!!!

0

Karancsi Sándor beszámolója:

6. Intersport Tour de Tisza-tó 2013.

 

ppic_tourdetiszato2013_rajt_0116

2013. május 4.-én 6. alkalommal került megrendezésre Magyarország egyik legnagyobb sportrendezvénye, ahol több száz kerékpáros és futó állt rajthoz. A görkorcsolyás mezőny idén rekordot döntött ugyanis 33 versenyző állt rajthoz immáron külföldi versenyzőket felvonultatva, mivel szlovák görisek is érkeztek  egy kisebb létszámmal. Célom idén is az volt, hogy megvédjem a bajnoki címemet.

Nagyon izgatottam álltam rajthoz, mert nem ismertem a szlovák ellenfeleimet, nem tudtam, hogy mire lesznek képesek. Miután eldördült a rajtpisztoly elkezdődött formálódni a mezőny és egy 10 fős élboly alakult ki, ami néhány kilométer után 7 főre apadt, így tettük meg a verseny jelentős részét. Két hölgy – köztük a hugom – és 5 férfi versenyzőből állt a boly, ahol 3 szlovák versenyző is gurult. Igyekeztünk felváltva vezetni az élen, ezt a Kisköréig tartó szembeszél nagyban nehezítette. A kerékpárosokat idén is hamar utolértük, az ő kerülgetésük is lassította a tempónkat, de így is sikerült  30 km/h körül tartani az iramot. Igyekeztem kihasználni a bolyban utazás előnyeit és az egész futam alatt próbáltam minél többet pihenni, hogy a véghajrára legyen elegendő erőm.  Az útminőség tavaly óta sem változott pozitív irányba így a kiskörei gáthoz érve ismét rossz út fogadott. Nagyot lassult a tempó és a hugom ellenfele leszakadt a spiccről, de a szlovák kollégák voltak olyan kedvesek, hogy bevárják, itt úszott el a tesóm első helye. A gát után egy kis hátszél segítette a haladásunkat így 35 km/h feletti tempót tudtunk tartani. A vége felé közeledve halottam, hogy a szlovák ellenfelek valami taktikán forgatják az agyukat, ezért nekem is el kellett gondolkodnom, hogy hogyan tovább. Mivel ők hárman voltak és a kerékpárút nagyon szűk volt, ezért ezeket a paramétereket figyelembe véve kellett kifundálnom valamit. A véghajrát teljesen elvetettem, mert hárman simán le tudták volna zárni az előzés lehetőségét így fenn állt az esélye a beszorulásnak. Így a hosszú véghajrá mellett döntöttem, amikor rám került a vezetés ritmust váltottam és egy erősebb tempóval sikerült meglépnem a mezőnytől. Egy picit elbizonytalanodtam mikor megláttam a táblát, hogy 10 km van hátra, de összeszedtem minden erőmet és próbáltam végig odafigyelni az egyenletes erőbeosztásra. Mikor megfordultam láttam, hogy nagyon leszakadtak ezért nem gyorsítottam tovább, csak próbáltam tartani az utazósebességet. Az utolsó kilométeren történt egy malőr a szervezők részéről, amikoris beengedtek egy civil autót a pályára, ami sikeresen lezárta a teljes utat, így megismétlődött a múlthétvégi gross-geraui off-road mutatványom, megint a fűben kötöttem ki, csak most sikerült megúsznom bukás nélkül. Szinte nullára lassultam és nagyon megijedtem, hogy beérnek a többiek, de ahogy hátranéztem nem láttam senkit, ezért nem is nagyon törtem magam, hogy újra felgyorsuljak, lazán begurultam a célba. Ennek ellenére sikerült megdönteni a tavalyi időmet, így 1:56:28-as idővel sikerült megnyernem a versenyt másfél perces előnnyel a két szlovák előtt.

Összességében elmondhatom, hogy jó verseny volt és sokkal hamarabb eltelt a mezőnyben utazva a verseny, mint tavaly mikor csak ketten vezettünk felváltva. A combjaim elfáradtak, de tavalyhoz képest nem zsibbadt el annyira a talpam és a lábfejem, és a hátam sem volt annyira beállva. Ezek tükrében elmondhatom, hogy idén is sikeres versenyen vagyok túl és remélem, hogy jövőre is meg tudom védeni az első helyemet!

fotó-2

5.Intersport Tour de Tisza-tó 2012.

1

2012. május 6.-án Tiszafüreden került sor az 5. Intersport Tour de Tiszató 65 km-es kerékpár, valamint 57 km-es görkorcsolyaverseny megrendezésére. Már tavaly is részt vettem a versenyen görkorcsolya kategóriában, így tudtam mire számíthatok. Idén rekordot döntött a kategóriában nevezettek száma, 26-an álltunk a rajthoz. A célom az volt, hogy a tavalyihoz hasonlóan ismét elhozzam az aranyérmet, és ha lehet, a tavalyi időeredményemen is javítsak.

További képekért kérem kattintson a képre!

Az időjárással nagy szerencsénk volt, hiszen a rossz előrejelzés ellenére szép, napsütéses időnk volt, bár az erős szél a verseny első felében eléggé megnehezítette a dolgunkat.

Poroszlón a kerékpárútról indult a mezőny, ami a nagy érdeklődésnek köszönhetően szűknek bizonyult a rajtnál. Az indulás után a mezőny élére álltam és felvettem egy kényelmes, utazó tempót, amit néhány kilométer után egy nyolcfős élboly tudott tartani. A kezdeti felvezetés után átadtam a vezetést, hogy tartalékoljam az energiám. Az egyik versenyzőtársunk körülbelül 15 km után lassúnak érezte a tempót és nagyobb sebességre kapcsolt. Így három főre csökkent az élboly. Igyekeztünk váltogatni egymást a vezetésben, hogy a nagy szél kevésbé hátráltasson a haladásban. Hamar utolértük a negyed órával előttünk rajtoló kerékpáros mezőny versenyzőit, így a szélen kívül velük is meg kellett küzdenünk, mivel ők kevésbé voltak tekintettel a görisekre.

További képekért kérem kattintson a képre!

A verseny alatt két rosszabb minőségű útszakasz is nehezítette a dolgunkat. Az első Kiskörénél kezdődött, ahol már csak egy társammal küzdöttünk az élen. Megmásztuk a gátat, ami a rossz útburkolat miatt elég rázósra sikerült. Egymás mellett koriztunk, hogy egy esetleges bukásnál ne akadályozzuk egymást. A gáton átérve már szerencsére segítségünkre volt egy kis hátszél, innen ismét felváltva vezettünk. A második rosszabb útszakasz Abádszalóknál következett, ahol a kissé fáradt térdem már megérezte a rázkódást. Mikor megláttam a jelzőtáblát, miszerint már csak 5 km van hátra, minden erőmet és gondolatomat összeszedve elkezdtem keresni az előzési pontokat. Egy kereszteződésnél, ahol szélesebb volt az út, sikerült a manővert végrehajtanom, innentől keményen sprintelni kezdtem. A nagy hajrában összerúgtam egy kerékpárossal, amiből majdnem bukás lett, de végül sikerült korrigálni. Így 1 óra 58 perc 41 másodperces idővel teljesítettem az 57 km-es távot és 40 másodperces előnnyel értem célba.

Próbáltam az egész verseny alatt úgy taktikázni, hogy minél többet tudjak szélárnyékban utazni, hogy az utolsó kilométerektől kezdve minél nagyobb előnnyel érjek a célba.

Összességében a kis fáradtságtól, a fájó lábamtól és hátamtól eltekintve jó élményekkel zártam ezt a megmérettetést. Örülök, hogy mindkét célom sikeresen teljesítettem, hiszen a versenyt megnyertem, időeredményemen pedig 4 percet javítottam.

Remélhetőleg jövőre is lehetőségem lesz részt venni ezen a versenyen és újra elhozni a legfényesebb érmet! 🙂

További képekért kérem kattintson a képre!

Karancsi Sándor's RSS Feed
Go to Top